Végszó

Ezt a blogot a fájdalom nyitotta,de nagyot nyelve tovább kell lépnem.
Köszönöm annak aki megtisztelt azzal,hogy elolvasta a gondolataimat,az érzéseimet.
Talán találkozunk még...egy másik blogban.

"Nem kell testünket halálra ítélni,mert gyönyörű az élet,csak meg kall tanulni élni."

Vége

So long Goodbye

Nincs már

Nincs már mit írni,elfogytak a szavak,
Szívemben csak néma fájdalom marad,
S a felszáradt könnyek a zárt ajtó mögött...
Lelkembe a tél,visszaköltözött.

Nincs már sóhaj,messze szállt a széllel,
A vágyak puha tollként rebbentek széjjel,
Az álmok...mik a reményt jelentették nekem,
Most gyilkos szörnyként vihognak bennem.

Nincs már mit írni,nincs már kinek,
A szörnyek megölték a hitet...
S összetört szívem darabjai felett,
Egymásra morogva cincálják lelkemet.

Csend

Csend van,
Mégis ki nem mondott szavak dübörögnek bennem,
Miktől visszhangzik szívem és a lelkem...
Csend van,
Mégis visszanyelt könnyek csobogását hallom,
Mit nem nyom el mormogó hangom...
Csend van,
Mégis bennem maradt érzések sírása zeng fejemben,
Mint üresen tátongó hatalmas teremben.
Csend van,
Lehunyt szemem mögül a semmibe nézek,
S a magány kopott gitárján,hang nélkül zenélek.

Összetört szív

Teliholdnak sápadt fénye világít be az ablakon,
Összetört szív csendben zokog régen halott álmokon.
Nem érez már csóknak ízét,édes érintéseket,
Nincs már vágy és szerelmes szó,nagyon régen elveszett.

Teliholdnak sápadt fénye simogatja arcomat,
Szemem szülte keserű könnyek mardossák az ajkamat.
Nem látom már szemed fényét,messze illant illatod,
Nincs már örömkönny,boldogság,veled együtt elhagyott.

Ma éjjel

Ma éjjel a szívemben emléked eltemetem,
A csókokat az érintést,mind mellé teszem.
Fájdalommal borítom,s könny lesz a koszorú,
Számomra meghaltál,bármilyen szomorú.

Ma éjjeltől te is,csak egy kő leszel bennem,
Minek helyét bár el nem felejtem,
Szívem legmélyén nyugszol csendben,
Sóhaj,már nem száll feléd,egy sem.

Kik szívembe kőként kerültek,már nem léteznek nekem,
Megsebezték,megbántották egykor a szívem.
Bár szerettelek,elfordultál tőlem...
Most kő leszel,egy romos temetőben.

Ma éjjel szívemben gyertyák égnek,
S egyet meggyújtok,teérted.
Mert bármennyire szeretlek,meghaltál számomra,
De ma éjjel még utoljára,ölellek álmomba'.

Elzárkózva

Szívem köré még egy nagy falat emelek,
S közelébe senkit,senkit nem engedek.
Elzárom az érzéseket sötét tömlöcébe,
Vasra verve tartom lelkem legmélyébe'.

Szívemnek udvarán vérebeket tartok,
Miket bárkire,ki közelít,egyből ráuszítok.
Kivégzem a vágyakat,eltemetem az álmot,
Megölök magamban mindent,mi egykor reád vágyott.

Felszántom az utat,mi hozzám vezetett,
Tüskékkel borítom a simogató kezeket.
Sötétséget hozok haldokló szívembe,
Hogy senki ne érintse,meg se közelítse.

Csak játék volt

Azt mondtad nem játszol érzésekkel,mégis megtetted velem,
Csak játéknak vélted Érted dobogó szívem.
Mártír szövegnek hitted,hogy nekem te vagy a mindenem,
Hogy többet jelentessz nekem,mint az egész életem.

Hogy nem ígértél semmit,ezt vágtad fejemhez,
De mégis úgy bújtál összetört szívemhez,
Hogy érezzem,hogy higgyem,szeretsz engem,
S minden szavadat feltétlen elhigyjem.

És,mikor fogtad a kezem,mikor átöleltél,
Szeretném tudni,akkor mit éreztél?
Mikor hozzám bújtál,mikor csókoltál,
Tudni szeretném,mire gondoltál?

De mindenre a válasz,ennyi : -Nem tudom-
S e két szó miatt a percet is átkozom,
Mikor szívem hevesen dobbant Érted,
Mert úgy érzem,te azt is játéknak vélted.

És most mit érzel,tudva,hogy "megöltél"
Gondolataidból egyszerűen kitöröltél?
Elfordulsz,s elkezded mással a játékot,
Rámvetve egy mindent eltakaró árnyékot?

Nem tudod,nem érzed mit tettél velem,
Nem is érdekel,hogy még érted dobog szívem...
Persze,miért is érdekelne téged,
Csak egy játék volt.Ennyi,és vége.

Gyűlölöm magam

Talán nem is Téged gyűlöllek,mindinkább magamat,
Mert én kezdtem el ámokfutón üldözni az álmokat,
A te bűnöd csak az,hogy hagytad,
Hogy az álmainkkal,a felhőkig szárnyaljak.

Felhők közül földre estem,eltört a szárnyam,
Bennem maradtak az álmok,s megannyi vágyam,
Nem tudok felállni,annyira fáj minden,
De a legjobban,az összetört szívem.

Magamat gyűlölöm,nem is Téged,
Mert én tápláltam a tüzet,mi most eléget,
A te bűnöd csak az,hogy "tüzelőt" adtál,
S amikor szükségem lett volna Rád,Te magamra hagytál.

Sötétben

Bár érintésedet lemosta a víz,s testemről elillant illatod,
Én fekszem csendben egyedül,mint játék,mit a gyermek elhagyott.
De még számon érzem ajkad ízét,nyelved tüzét nyelvemen,
Gyötri szívem ez álom-érzés,de azt akarom,hogy így legyen.

Tudom,máshoz bújsz oda,mással alszol el,
Másnak adod létedet,más melegít fel,
Mást kényeztet kezed,másnak adod csókod,
Míg én ágyamban fekve,csak a sötéthez szólok.

Álmok

Szívet szaggató elérhetetlen vágyak,
Mik a széllel füstként tovaszállnak,
Mik kártyavárként összeborulnak,szétesnek,
Buktatói e mostoha életnek.

Álmok
Mik sötétben táplálják a lelket,
De erőt nem adnak a reggelhez...
Mikor felébredsz,körbenézel és látod,
Elhagytak a kecsegtető álmok.

Velük,vagy nélkülük,halott vagyok.
Inkább nem alszom,de nem álmodok.
Ám agyamban villámként peregnek a képek,
Napról-napra én is álomban élek.