A reménytelenség nevet gúnyosan,ahogy szívemet szabdalja.
Te elfordultál,és hátra nem nézel már,
Nem érdekel,hogy valaki,azóta is vár.
Új emberek,új dolgok eltakarnak engem,
Miközben Te,itt élsz azóta is bennem,
Kitörölni nem tudlak bolond szívemből,
Nem tudok szabadulni a kínzó érzésektől.
Irigyeltem ki átölel,most téged irigyellek,
Hogy hátat tudtál fordítani oly könnyen mindennek...
Mond,mit jelentett neked,Mond,mennyit ért?
Elmentél,eldobtál,de mond,miért?
Az utolsó szavunk az volt,szeretlek,
De mond,ez a szó neked mit jelentett?
Azt hittem sokat,de már tudom,semmit sem,
Tévedés volt minden,mit kettőnkről hittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése